Ez a blog egy most 9 hónapos kisded és egy néhány napos webshop kalandjait fogja elmesélni az olvasóknak. Nagyjából egy időben kezdtünk el gondolkodni a kisdedről és a webshopról is, így tehát a gondolatok érlelődtek.
A kisded esetében mindent megtettünk, amit egy felelősen gondolkodó szülő megtehet a babavárás előtt. Méregtelenítettük a szervezetünket, vitaminokat szedtünk, egyszóval rákészültünk a dologra. Hála Istennek, meg is lett az eredménye.:))
A webshop ötlete talán még régebben indult, igaz, akkor még csak úgy, hogy az interneten összetalálkoztunk Pee-vel és Poo-val. Az első döbbenetet az elismerés követte, hiszen látszott, hogy az alkotó, Emma Megitt elég kemény marketing munkát pakolt a figurák mögé. A figurák óriási sikert értek el a külföldi médiában, és nagyon gyorsan népszerűvé váltak minden országban, ahol elkezdték őket forgalmazni.
Aztán idén nyár elején úgy gondoltuk, megpróbáljuk mi is azt, amit más országokban néhány vállalkozókedvű ember, de mi nem egy bababoltba vittük be ezeket a játékokat, hanem az internethez fordultunk, mint közvetítő eszközhöz, ami elvezeti majd hozzánk azokat a szülőket, nagyszülőket, akik szeretnék gyerekeik számára egyszerűbbé tenni a szobatisztává válást, és ehhez Csöpp és Potty segítségét veszik igénybe.
Minden bizonnyal lesznek olyanok, akik - mint mi is az első találkozásnál - ledöbbennek, fanyalognak és hülyeségnek tartják ezt az egészet. Nem hozzájuk akarunk szólni, és nem őket akarjuk meggyőzni. Kisgyerekes szülőként mi is másként gondolkodunk már, mint annak idején, gyerek nélkül.:))
Úgyhogy ebben a posztban nem marad más hátra, mint hogy sok sikert kívánjak Csöpp és Potty magyarországi szerepléséhez!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.