Egy babamagazinban, a Kismama 2008. júniusi számában olvastam a következőket:
Sokáig tartott, ameddig a nagylányom elfogadta, hogy muszáj kakilnia. Egyszerűen undorodott attól, hogy ez a büdös, barna dolog belőle jön ki. Megvettük az összes bilizős és kakilós könyvet. Értette már, hogy miért és hogyan folyik ez, de csak akkor volt hajlandó elfogadni, amikor egy nap kiböktem, hogy még a hercegnők is kakilnak és persze a kecskék is. Utóbbit meg is néztük az állatkerti simogatóban. Ezután ő is megbékélt a folyamattal.
Szóval igenis vannak gyerekek, akiknek nem annyi az egész, hogy ráülnek a bilire...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.